Hírek

 

A Tisza-tó megtette az első lépést a természetfotósok „elcsábítására”

A Magyar Turizmus Zrt. stratégiai célként fogalmazta meg a Tisza-tó környezettudatos, zöld régióként pozicionálását, s aktív részese annak a kezdeményezésnek, hogy a Tisza-tó nevét a természetfotózással is összekapcsolják a köztudatban. A kezdeményezés első lépése a Tisza-tavi Ökocentrum által meghirdetett természetfotós verseny volt, ezt követte a november 14-én és 15-én zajlott I. TiszaZoom Tisza-tavi Természetfotós Konferencia a Tisza Balneum Hotelben, amelynek a Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatósága (RMI) volt a házigazdája.

A programok a péntek délutáni csónaktúrával kezdődtek: a nyárinál több mint egy méterrel alacsonyabb vízszint látni engedte a különleges parti képződményeket is. Szombaton délelőtt neves természetfotósok tartottak előadást egy-egy szakterületről. A mintegy 70 résztvevő délután rendhagyó kishajós kirándulás keretében ismerkedett meg a téli Tiszával, s az időjárás különös játékaként a leszálló ködön átsütő nap fényében örökíthették meg a tájat. Akinek szerencséje volt, a túra elején a magukat szinte produkáló jégmadarakat alig néhány méterről kaphatta lencsevégre. A nap végén két előadó tartott fotóbírálatot az érdeklődőknek.

A kezdeményezés elsöprő sikere láttán nem kérdés, hogy a rendezvényre a jövő évben is sor kerül. Ennek előkészítése már meg is kezdődött, hiszen szinte minden résztvevő kitöltötte azt a kérdőívet, melyből mind RMI, mind a szolgáltatók számtalan információhoz juthatnak a turisztikai termék fejlesztésére, a célcsoport minél sikeresebb megszólítására vonatkozóan. Már most tervezik egy önálló tisza-tavi természetfotós weboldal létrehozását, természetfotós leshelyek kialakítását, táborok szervezését, valamint fotós tanfolyamok terepi programjainak lebonyolítását. A tudatos desztinációépítés útját járó szervezők joggal bíznak abban, hogy a Tisza-tó néhány éven belül nemcsak az ökoturizmus szigete, hanem a természetfotózás fellegvára is lesz.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                       Fotó: Kupi László